Korábban még a WebReformon készítettem hol rendszeresen, de inkább rendszertelenül havi beszámolókat, amik szépen lassan elmaradoztak – már jóideje. Most azonban kicsit magamnak is össze szeretném foglalni az elmúlt hónapok – 2022 első néhány hónapjának – eseményeit, és remélem, hogy valamit le tudok zárni ezzel, valami mást pedig meg tudok nyitni.

Érzések

A január elég tuti volt.
Jöttek új ügyfelek, alig győztem a munkát. Ennek eredménye lett az is, hogy szépen lassan parkolópályára tettem a podcastelést, mert egyszerűen nem maradt rá időm. Ugye abból nincs bevétel, márpedig nekem most arra szükségem van, és a nem termelői időm jelentős része a podcasthez kapcsolódott, így azt az időt tudtam a legkönnyebben és gyorsabban termelői időre váltani.

A február is tuti volt.
De leginkább az a része, hogy a BrandBirds BASE-ben megtarthattam az első Árazd jól magad! árazás workshopot, ami elég jól sikerült. Sokkal több pozitív visszajelzést kaptam a workshop után, mint amire számítottam. De ezen felül az volt még a jó benne, hogy így legalább határidőhöz voltam kötve, hogy addigra vééégre teljesen ki kell dolgoznom az anyagot. (amin persze azóta már több ponton frissítettem, de akkor is egy komplett anyag lett már a workshopra)

De utána valami elromlott.

És ez az elromlás egészen április közepéig tartott is – remélem most így a végén már írhatom ezt múltidőben.

Valahogy nem találtam igazán a helyem, nem volt elég energiám, nehezen töltekeztem – már amikor sikerült. Nehezen ment a munka is, és valahogy nem voltam flowban. Sehogy. Semennyire. Semmitől.

Voltak persze jó napok, akár a családdal, akár 1-1 nap a munkában, akár a mastermind csapattal töltött idők. De összességében valahogy szétesett a puzzle minden szempontból.

És az az érdekes, hogy ezt a puzzle szétesést nagyon sokaknál láttam, éreztem a környezetemben más vállalkozóknál is. Kinél jobban, kinél kevésbé, de sokaknál.
A mai napig nem tudom megfogalmazni, hogy mitől, miért, hogyan esett szét ez a puzzle, de a világ valahogy jelentősen megborult. Persze, Oroszország megtámadta Ukrajnát, ami mégiscsak itt van a szomszédságban. Aztán a kampány és a választások. Az elhúzódó hideg időjárás. Nem tudom, úgy minden együtt és még ki tudja mi.

Te hogy érezted magad ebben az időszakban?
Írd meg nekem, mert érdekel, hogy csak én éreztem ilyen furán magam, és csak a környezetemben láttam hasonlót sokakon, vagy más is így élte meg ezt az időszakot?

Erőt vettem magamon. Elkezdtem csak a magam dolgára koncentrálni. Kicsit tárgyilagosan, tényszerűen, sallangoktól mentesen.

Végignéztem a projektjeimet. Volt 1-2, aminél rezgett a léc, kevés hiányzott ahhoz, hogy megírjam az ügyfélnek, hogy most elválnak az útjaink. De aztán meg arra gondoltam, hogy meg tudom csinálni. Semmi lehetetlent nem kell csinálnom, csak időt kell találnom az adott projektre.

Minden futó projektnél megnéztem, hogy mi a következő pár lépés. Mi az, amit nekem meg kell tennem, hogy előrébb mozduljon legalább egy kicsit az adott ügylet.
Volt egy kifejezetten nehéz eset, aminél kissé – nagyon – meg kellett erőltetnem magam. De megtettem a szükséges lépést, és ezzel legyőztem egy jó adag félelmet önmagamban. Ez pedig nagy sikerélmény, nagy elégtétel magammal szemben. Igen, megtettem, igen, meg tudom csinálni. Igen, tudok győzni, meg tudom csinálni, és most már felfelé haladok.

Kicsit komolyabban, részletesebben, alaposabban vezetem a projekteket. Előre összeszedem a következő akár kisebb lépéseket is, felvezetem a todo-ba, és így ha ránézek a listára, akkor nem néhány NAAAGY feladat kacsint rám a képernyőről, hogy helló kiscsávó, ideje beszarni, gyorsan találj valami jelentéktelen dolgot amivel még húzhatod az időt!…, hanem reálisan megvalósítható, belátható feladatok vannak előttem. És persze, ezt leírják-elmondják sokszor, hogy így kell csinálni: a nagy lehetetlen feladatokat bontsd mérföldkövekre, azokat feladatokra, azokat alfeladatokra, lépésekre, és máris könnyebben végigmész az egész úton, mintha csak egy baromi nagy feladat lenne előtted. Eddig is szét voltak szedve a nagy feladatok, eddig is lépésekre voltak szedve, ez a része nem volt újdonság. Inkább csak valahogy más szemmel kezdtem el felírni a feladatokat – ÉS megvalósítani azokat.

Az adott feladat nem jó vagy rossz, nem könnyű vagy nehéz, hanem csak egy dolog, amit meg tudok csinálni, és a következő 10-120 percben akkor most ezt megcsinálom és kész.

Jól érzed, ez kicsit ilyen robotos figura most nálam. De valahogy most ez így jó. Egy darabig ez most elvisz, működik majd, aztán a utána meglátjuk.

TANULSÁGOK AZ ELMÚLT HÓNAPOKBÓL

Amiket rosszul csináltam

• Új érdeklődő esetén napokkal később készítettem csak árajánlatot. Óóóóriási hibának érzem. Miután megvolt az egyeztetés, meleg az ügyfél, 1 max. 2 napon belül ott kell legyen nála az árajánlat, különben máshoz fog fordulni. Ha egy új megbízásra nem vagy képes max. a 2. napon egy szaros árajánlatot elküldeni, akkor mire számítson később? Ez nálam 2 esetben is 4-5 nap volt, és nem meglepő módon le se szarták már az ügyfelek amit küldtem. Hiába sok a meló, hiába nyomod éjfélig, ha hajnali fél egykor kell árajánlatot készíteni, akkor akkor kell. Különben biztosan kuka lesz az a megbízás. Szóva megérdemeltem, hogy ezek ne jöjjenek össze, ennyi.
  
• Egy ügyfél esetében hetekig nem válaszoltam a leveleire. Nem ez a világ leggördülékenyebb együttműködése, megbízása. Ha én mint kivitelező kértem korábban valamit, akkor a válaszadások több esetben igen nagyvonalúan voltak kezelve. Ezzel együtt akkor sem megengedhető, hogy egy ügyfélnek hetekig ne válaszolj a megkereséseire. Még akkor sem, ha szerinted megérdemli azt az ügyfél. Mert ha te kérsz valamit, akkor ráér válaszolni hetekkel később. De akkor sem lehet ezt viszonozni az ügyfél felé. Ha pedig ez nem tetszik, akkor el kell válni az ügyféltől, mielőtt még nagyobb problémák jönnek.
  
• Több nehéznek gondolt feladatot toltam magam előtt, hogy húúúú, ezt sok idő lesz megcsinálni, most nincs rá egy nagy szabadidő blokkom, úgyhogy majd máskor. Csak aztán sosincs máskor… Ezen a feladatok még jobb feldarabolása, előre összeírása todo-ba, és a fenti robotos “csak csináld” módszer segített jelentősen.
  

Amiket jól csináltam

• Elkezdtem bérelni egy (fél) irodát. Egy asztal és egy szék az egész egy szobában, de mégiscsak az “enyém”. Gyerekmentes övezet, ez talán a legfontosabb. Nyilván ez egy új, nagyobb kiadás, de hasznos és megtérül, mert ott fókuszáltan, nyugodtan tudok dolgozni.
  
• Végre lett könyvelőm. Havi fix kiadás, de máris sokat segített, sok időt sprórolt nekem, amit mindenféle számomra értelmezhetetlen leírás olvasgatásával és értelmezésével kellett volna töltenem.
  
• Nem adtam fel. Mert megfordult ez is a fejemben ott a mélypont körül. Egyszerű lenne. Visszamenni multis rabszolgának. Fix zseton, “fix munkaidő”. Nem kéne este fél 12-kor podcastet vágni, honlapokat bütykölni, és azon matekozni, hogy melyik projektből mikor lesz reálisan várhatóan bevétel.
  
• Kezdem megtanulni, hogy igen-t kell mondani minden bejönni szándékozó pénzre. Hülyén hangzik, ugye? Korábban egészen sokszor előfordult, hogy kisebb – vagy nem is annyira kisebb – munkákra nem számoltam fel vagy nem fogadtam el pénzt, mert hogy nekem nem volt egy nagy dolog megcsinálni. Csak fél óra volt. Csak egy óra volt, belefér, nem nagy téma. Deeee, nagy téma! Mert ezek a fél-egy órák sok órát adnak ki például egy ilyen negyedév végén!
  
• Emelek és emelek… az áraimon. Most szépen lassan, megbízásról-megbízásra emelek az áraimon. Mindig emelek rajta egy kicsit, hogy ha órabérre leosztom / leosztanám, akkor mindig egyre magasabb órabér jöjjön ki a végén. Ez néha csak 500 Ft / óra emelés, de amikor 20-30 órányi időről beszélünk, már az is számít. Aztán a következő árajánlatnál megint +500 Ft-al magasabb óradíjjal számolok, a következőnél meg megint. Lassú, apró emelések ezek, de megyek felfelé. Még így is a piaci átlagár alatt dolgozom, ciki vagy sem. (ciki)
  
• Büszke vagyok magamra. Amiért így vagy úgy, de túléltem az első 12 hónapot főállású vállalkozóként. Nem egy diadalmenet, nem holnap veszem meg a Badacsonyt (se), de mégis valahogy lehoztam egy évet full-time vállalkozóként. Szerintem inkább rosszul mint jól, mert egy éve ilyenkor azt terveztem, hogy nagyon nem itt fogok tartani ahol most tartok, de ez van. A mostani mélypont után meg már csak felfelé vezet(het) az út, különben pokolra kerülök. Szóval büszke vagyok arra, hogy egy év alatt honnan hova jutottam, még ha nem is én vagyok a szabadúszók gyöngye, a szabadúszóvá válás útjának mintapéldánya, mert látom, hogy rengeteg hibát elkövettem, és igazából bár próbáltam felkészülni erre, de nagyon felkészületlen voltam még így is. Nem, nem tudod mennyire. Nagyon. Még annál is jobban. De, hidd el, téééényleg…

A kihívás

Most, hogy megvehető online az Árazd jól magad! tréningem, már csak hátra kell dőlnöm, mert dől a zsé.
Ja, nem. Az egy másik mozi hülyegyerek, bocsi.

Szóval most jöttem rá igazán, hogy meg kell tanulnom ÉRTÉKESÍTENI. Igen, ÉRTÉKESÍTÉSENI.

Mert a webes megbízásaim 99%-ban ajánlásokból jönnek, már csak (jól) le kell csapni ezeket a bejövő megkereséseket, lehetőségeket. Persze, ezeknél is el kell adnom magam, de mégiscsak már egy előmelegített érdeklődőről beszélünk, könnyebb dolgom van.

Az online tréningemnél viszont nincs ilyen. Ott nekem ezt el “kell” adnom. Értékesítenem kell. És ez az a pont, ahol a Facebook hirdetések futtatása és az értékesítés a fejemben külön síneken kezdtek el futni. Mert egy dolog, hogy futtatsz 1-3-5 különböző kreatívos hirdetést. De az még kevés. Ez nem ÉRTÉKESÍTÉS. Ez hirdetés. (persze, a hirdetés is értékesítés, de értsd jól)

Persze, ez az árazd jól magad kezdő – vagy már régóta kezdő – szolgáltató vállalkozóként nem egy populáris, trendi téma. Edukálni kell a célközönséget. Értékes ingyenes tartalmakat adni, hogy legyen tudás és bizalom.

A másik része a kihívásnak, hogy valahogy azt érzem, hogy olyan változások vannak folyamatban akár a munkámban, akár bennem, amiknek most nem látom a kifutását, hogy hova vezetnek. Csak érzem, hogy amiben most vagyok, az egy átmeneti állapot. Persze, mindig minden átmeneti állapot az életben, de hogy pár hónap múlva lehet, hogy már megint sokkal másabb dolgokat fogok csinálni, mint most. De ezt nem tudom, csak érzem a változást, hogy folyamatban van. Leginkább talán bennem.

Végül pedig nézd meg ezt a videót. Én rongyosra néztem az elmúlt 2 hónapban. Nézd meg a csávót. Ahogy jár a keze. Ahogy flow-ban van. Ahogy gondolkodás, erőlködös nélkül nyomja és nyomja, és baromi jó. És elkezdenek köré gyűlni az emberek. Egyre többen és többen. Mert valami irtó klassz dolgot csinál.

Ilyenek vagyunk mi is vállalkozóként. Belekezdünk klassz dolgokba, és ha sokat gyakorolunk és kitartóak vagyunk, akkor szépen lassan, de mellettünk is elkezdenek megállni az emberek.